nedeľa 25. októbra 2015

EUR, Swing és StreetFood

A mostani hétvége a nutelláé, egyéb finomságoké és a 50-es 60-as éveké volt!

Róma egyre jobban nyitja meg magát előttem, már nem csak azt a Rómát látom, amit szeptember végén. Egyre több turistamentes helyen veszek részt, ami igazi olasz érzést ad. Az itteni olasz ismerőseim is kinyitották a szemem s magam is látom a sok negatív oldalát. Kosz, kevés zöld, káosz, már sajnos a hideg is a szobámban, mivel csak novembertől fűtenek...Általában arra panaszkodnak, hogy kevés a pénz és még a sulit is fizetniük kell. Egyik énekes barátnőm meséli, hogy ő már rég családot alapítana (10 éve húzza az egyetemet), de nem tud, mert nyakán a suli a kötelező kiadásokkal s dolgoznia kell, hogy mindent betakarjon. És akkor még el sem kezdett a szakmájában dolgozni. Másik, hogy mindenki albérletben lakik összenyomva más emberekkel. Azoknak is ezt kell előnyben részesíteni, akik már kinőttek a diákéletből, egy ideje már dolgoznak és valahol le akarnak telepedni. Otthonra vágynak. De ezt nehéz elérni, ha mindig osztod idegen diákokkal a konyhád meg fürdőszobád és olyan mintha kollégiumban laknál. Egy 30 éves ember lehethogy már nem erre vágyik. De itt ez normális. S még albérletet is néha nehéz találni. Giusi pedig panaszkodik a könyvek árára (mert itt minden könyvet megveszünk s nem használjuk a könyvtárat), a maffiára, ami egész Olaszországra kiterjed, arra, hogy mindig csendben kell maradnod, még akkor is, ha valakit megölnek előtted…mert másképp a te családod lehet a következő s arra, hogy mennyire nincsenek értékelve a helyi falvak, telis-tele antik építményekkel. A legtöbb pénz a turisták által felkeresett helyekbe megy. Meghívott hozzá, hogy majd nézzem meg a faluját, miután megtudta, hogy szeretem a régi Assisi-stílusú helyeket. Szóval Róma sem mindig csak romantikus-naplementés kilátás a Forum Romanumra meg fincsi pasta jó borral.

Mindezeket félretéve a hétvégén több rendezvényen is résztvettünk. Twist and Shout! 50-es 60-as évekes party, mely természetesen jobban tetszik mint egy péntekesti house buli, ami minden sarkon található. Volt élő zene, dj és ingyen fodrász! 

Genekkel




És ez az EUR negyedben volt, amit eddig még nem ismertem. Napközben azt mutatta meg nekem Claudia. Mussolini tervezte még és eredetelig egy expo lett volna itt. Azóta itt maradtak a fasiszta épületek és Róma modernabb része. Több zölddel dejódejó és fehér, négyszögű épületekkel.





STREEAT – Food Truck Festival, ami igazi fesztivááááááálos érzést adott. Mintha Pohodán lennék. Olyan igazán jó, hangos zenével. Mindenhol szimpatikus emberek, autócskák, amikben árulták a fast-foodot és végre kilátás az égre! Ez olyan ritkán van itt Rómában, hogy csak felnézek és látom messzi-messzire a gyönyörű tiszta eget. Én venezuela-olasz kombinációt ettem, kézműves sörrel (ahogy Anna mondta) és gofrival.






És végül a vasárnap estém a Vintage Market-tel zártam, ami egy tisztaszupi helyen van. Végre megtaláltam a clubos otthonom, ahol kedvemrevaló koncerteket rendeznek! 




1 komentár: