Első szombat az új otthonban, első megfőzött olasz pasta!

Nekem tényleg ez az első lehetőségem hosszabb időre máshol lakni mint otthon ( az egy hónapokat Assisiben és Tübingenben nem számoljuk!).
És annyira nagyszerű! Megbeszélni, ki, mit, mikor vesz, ki, mikor takarít. Ezek az aprócska banális dolgok most nagyszerű örömmel töltenek el! Rögtön lerohantam az új lakótársnőmet ötletekkel, hogy csináljunk faliújságot, táblázatokat a munkamegosztásról. Sőt, már a karácsonyi díszítésen is gondolkodtam!

Csupa új dolog, ami alakít.

Meg is főztük együtt az első olasz ebédemet. Ecco, spaghetti alla carbonara con la birra!

(az íze kicsit bryndzové haluškys, de mégis olaszos.)

VeniVidiVisit e la cosa Erasmus

Ahogy belépsz ide, tényleg pörög az élet.

Az egész hetes Welcome Week után már több kérdés megválaszolódott bennem és picit kezd eltűnni az a kezdetleges bizonytalanság. Hála.
Welcome day della Facoltà, nemzetközi kávézás, MuSa bemutató-koncert, workshopok arról, hogy működnek a vizsgák, milyenek a közlekedési lehetőségek, hol kereshetünk lakást...Ezt mindet egy tálon kínálták. Bemutatták a Sapienzán működő társulatokat, kultúrális csoportokat, volt Tandem-est, ahol olaszozhattunk sör mellett. S természetesen egy ESN által szervezett WelcomeParty is.

Állítólag az Erasmus egy új lovestory kezdete, életed legjobb lehetősége. Ezt hallottuk minden nap.

Nekem két maradandóbb emléket adott a hét.

MuSaJazz próbán vagyunk. Csomó zöldfülű s hallgatjuk, ahogy játszák a Aguas de Marcot. Erről rögtön eszembejut a Corcovado meg az Ipanema és Jobim. Ez még csak az első meghallgatás, lehethogy a végén majd mindnyájan együtt fogunk zenélni. Mindenki a sajátján. Az énekeseknek ajánlják, hogy vegyenek részt a blues vagy klasszikus kórusok próbáin. Sétálva hazafelé megegyezünk egy brazil gitárossal, hogy természetesenbiztosan majd valamikor a fél év alatt dobunk egy bossanovát együtt. Milyen jó! Azóta is küldi a szebbnél szebb ritmusú portugálos dalokat.

Az egyik késő délután-este figyeltem hazafelé jövet Trastevere-ből, milyen szépen tükrözi vissza a Tiberis vize a napsugarakat. Idegenvezetésen voltunk ebben a negyedben. Igazán római! Kis utcácskákkal, templomokkal, eldugott fagyizókkal. Annyi minden van ott, ami még felfedezésre vár! Azt mondják, ez volt Rómának a keresztény része. A folyó másik felén éltek a pogányok. Szóval itt éltek, alakultak az első római keresztények. Csak pár képet sikerült készítenem, mert ismerkedtünk a séta közben.

Első római érzések

Megérkeztünk Rómába. Kint tűző nap, 30 fok és hatalmas tömeg.

Persze mindenki tudta, hogy merre van s merre kell mennie. Csak mi vártunk valakire, egy ismeretlen jószívű, mosolygós bácsira, - ezt már tudtam előre - aki aztán kimentett a tanácstalanságból. Ilyenkor érzed, mennyire jó, ha az idegen érzések közepette valaki jön és felkarol, annak ellenére, hogy életében még sosem látott. Ez a lényeg! :) Nem is ismer, de máris...és a további napokban ez a tapasztalat csak folytatódott. 

Ő vitt el drága lakótársnőimhez, a gen2 casettába. Az itteni napokról majd külön, később. Megérdemelnek egy egész bejegyzést! Veramente. 

Először muszáj volt megszoknom a környéket. Hogy nincs corny cafés karamelles kávém, nem látok annyi pékséget, nincs is majdnem. S hogy bárba nem este mész, hanem ott kezded a napot, esetleg ott ebédelsz. Teljesen más. És hatalmas! Még annál is nagyobb. Nem tudom. Egyszerűen óriási ez a hely. El sem tudtam eddig képzelni, milyen ekkora helyen lakni. Az emberek is csak nyüzsögnek. A metró. Valami furcsa érzés, amikor 20 percen keresztül összenyomva vagy rengeteg turistával. Mindenki szeretné látni a Colosseumot, a Szent Péter-bazilikát, a Fontana di Trevit és így tovább. Minden nap mindenki szeretné látni és ezért ott vannak azon a metrón, amin azok is, akik munkába mennek vagy suliba vagy mint én, csak úgy élvezni akarják a római hangulatot. 

Ennek köszönhetően kerültünk el a Szent Pál-bazilikához. Csak kiváncsiságból, hogy miért is az a megálló neve,´Basilica di San Paolo´. Biztos valamiért. Ahogy kiszálltunk a metróból, nem is lehetett látni, hogy itt valaha is létezett egy bazilika. Végül csak egy kis toronyt pillantottam meg. Elindultunk felé. Már egy templomot láttam. De hogy ezután mi történt!

Bent volt maga a Hatalmasság. Oszlopok, amelyek ámulatba ejtettek. Én nem is tudom ezt leírni. Ott volt Szent Pál szobra és a hatalmas bazilika, azokkal a nagy fehér oszlopokkal. Csend volt és félig üres. Nem volt turistás. Valami autentikusat éreztem és a jelenlétét. Itt ragadott el igazából a minden és éreztem valami olyat mint tavaly Assisiben. Időt a csendre. Nagy élmény!!! (S most eszembe jutott. Kicsit olyan is volt mint a Herkulesben. Nagyon herkuleses.)

Azért jó itt lenni a mindennapokban, mert minden nap látok valamit, ami tetszik. Otthon is így van. De ez most új. :)

Például.

Milyen jó lenne a város közepén egy ilyen teraszon élvezni a napot:

Vagy vacsorázni egy római szűk utcácskában:

Esetleg minden nap ebéd után kappa caffè-t inni? (espresso+nutella+ tiramisu hab)

Ilyeneket éreztem az első napokban. Persze, csak zek, színek, illatok foszlányai az itteni életből.

Buongiorno Italia!

Már csak pár óra és indulás.

Hosszú volt az út, míg idáig értem és tele volt bürokratikus akadályokkal, csalódott érzésekkel, megoldhatatlan helyzetekkel. De! Eddig valahogy mindig minden csomó szét/feloldódott s most  már mosolygós arccal tekintek hatalmas bőröndjeimre. Bennem pedig ott az a bizsergő örömérzet és kiváncsiság, vajon mi is fog történni ezután.

Ezen az oldalon szeretném majd megosztani mit élek éppen Rómában, hogy jelet adjak magamról és hogy az írás által még jobban átélhessem és megjegyezhessem az olasz pillanatokat.

Elindulok tehát az izgalmas ismeretlen felé, utoljára végigsétálok kedvenc pozsonyi utcáimon, megfigyelem még egyszer mindazt, amit annyira szeretek és magammal viszek gondolataimban mindenkit, akit annyira szeretek! Ott majd igyekszem megteremteni az új családom, hogy együtt, egymással élvezhessük a mindennapok ajándékait! :)

Holnap délután már pontosabb analízist adhatok a római levegőről.

Buongiorno Italia!